Momentán Társulat

momentan_atl_n

Alapító tagként 11 éve vagyok műsorvezetője az interaktív-improvizációs színházi show műfaját Magyarországon meghonosító Momentán Társulatnak. Hogy mi is az, hogy színházi műsorvezetés? A Momentán Társulat előadásain nincs kész darab, a Társulat a közönség ötletei alapján rögtönöz játékokat, jelenetek, szituációkat, és én vagyok, aki közvetít a közönség és a játszók között. Feladatom az est elején feloldani, megmozgatni a közönséget, bevezetni őket az improvizáció alapszabályaiba, az előadás folyamán pedig kérdésekkel jobbnál jobb ötleteket kiszedni belőlük, amit aztán a játszók használhatnak a színpadon. Valójában moderátornak, riporternek, játékmesternek, és szerkesztőnek kell lennem egy személyben, tehát mindennek, ami egyébként külön-külön a foglalkozásom, és amiről a diplomám is szól. Mindezt egy időben, ezerfele figyelve, koncentrálva, asszociálva, improvizálva, csak ott, csak akkor. Elég sűrű és nagyon motiváló dolog. Lehet, hogy túlzásnak hangzik, de én tényleg minden előadás után hálát adok, hogy ez a szakmám.

A Momentán Társulatos működés nem mellesleg életem legmeghatározóbb része. Összehoztunk egy saját színházat, ami ma, Budapesten nem kis dolog, mindenféle állami és privát támogatás nélkül a piacról tartjuk el magunkat, és túl vagyunk az 1000-dik előadáson. És ha a saját szemszögemből nézem:kevés műsorvezető mondhatja el, hogy 1000-szer kipróbálta magát élő közönséggel, éles bevetésen. Masszív tapasztalat…

www.momentantarsulat.hu

Reklámok