Bódy Gergő

A „Duplapresszótejszínhabos törzsvendég”, „Édesapa!”, „A mai este házigazdája…”, „Tisztelt Szerkesztő úr!” és „Na! A vejem!” Tömören: Bódy Gergő vagyok, 43 éves, és az előbbiek mind.

Életutam egy sommás megjegyzéssel indult: öt napos koromban, a szüleim után harmadik élő emberként, Hernádi Judit híres gyerekorvos apukája, Hernádi doki bácsi (aki aztán 14 évig gyógyított ki minden gyerekkori nyűgömből-bajomból) felvett a hatalmas tenyerébe, megforgatott, és blazírtan annyit mondott a szüleimnek: „Hát… jó ez.”

Már sosem derül ki, hogy mire utalhatott pontosan, de tény, hogy nagyon rendesen elvégeztem a kötelező köröket: bölcsi, ovi, áltisi, gimnázium, és szereztem mindenféle diplomát a Bölcsészkaron, meg a Filmművészeti Egyetem műsorvezető szakán. Ezen röpke 25 év alatt

• felemelő volt például, amikor a középiskolai matektanár a félévi bukás után adott egy évvégi kegyelem hármast,
• lehangoló, amikor a josi megszerzése után alig pár héttel összetörtem a családi autót
• inspiráló volt a Földessy Margit drámastúdiójában eltöltött kamaszkori hat év,
• félelmetes, amikor életem második síelős napján felvitt a barátnőm valami csúcsra, és azt hittem, ott fogok meghalni,
• és megható amikor 15 éves koromban a nálam tizenhárom évvel fiatalabb, kisebbik öcsém valahogy az én nevemet gügyögte ki élete első szavaként. Sőt! A most három éves kislányomnak is az „Apa” volt az első szava, szóval: kell-e ennél több az életben?

Jó, persze nem bízom magam a véletlenre, igyekszem sűrűre és energikusra venni a tempót. Életem egyik legmeghatározóbb élményeként végigcsináltam az El Camino-t, dolgoztam és kalandoztam egy évet Dél-Amerikában, minden évben eltűnök egyedül egy hétre erdei túrázni, és ha lehet hátizsákozok egy nagyot valami egzotikus tájon a feleségemmel. Szenvedélyes mozirajongó vagyok (imádom a pillanatot, amikor egy moziteremben kialszanak a fények, és felhangzik az ismert mozis szignál), a sci-fik és a fantasyk nyűgöznek le legjobban, imádom a társasjáték partikat, a hétfő estéket pedig kocsmakvízzel töltöm egy jól összeszokott csapatban. Óriási budapesti lokálpatrióta vagyok, imádom követni, nézni, figyelni, elemezni, hogy hol, mi épül, mit fejlesztenek, mit újítanak fel, hol tesznek rendbe egy parkot vagy járdaszegélyt. Benne van a pakliban, hogy egyszer majd valami fővárosi operatív csapatban találom magam, amelynek a város szépítése, „púderezése” a feladata. Ennek mondjuk a feleségem örülne a legjobban, mert akkor a kényszeres takarítás-és rendrakás mániámat végre nem otthon élném ki, és akkor ő egy normális lakásban élhetne, nem egy Domestos szagú múzeumban.

Van egyébként egy önkárosító függésem is: az édességek. Nem, nem a csoki, annak valahogy nem vagyok a rabja. A sütemények. Mindenféle ízben, állagban, formában, méretben. A város összes cukrászdáját ismerem, és bár összességében egész éves kontroll alatt tartom magam, néha előtörnek a „rohamok”, és akkor egy délután alatt egy átlag ember negyedéves fogyasztását tudom magamba tolni. De tényleg.

Vajon áldott Hernádi doki bácsi mindezek ismeretében is azt mondaná: „Hát…jó ez”?

2011 óta tartozom a Klubrádió csapatához a kedd délelőtti magazinműsor, és egy napközbeni betelefonálós műsor műsorvezetőjeként. Ez összesen 1300 óra a mikrofon előtt, annak minden örömével, izgalmával, feszültségével, az élő adások kiszámíthatatlanságával. Van olyan interjú, ami után záporoznak a lelkes emilek a hallgatóktól, és van megszakadó vonal, gépből eltűnt, megvágott anyag, nem jelentkező beszélgetőpartner, vagy szóömlenyes betelefonáló, aki még levegőt sem vesz. Végtelen számú kihívás, lehetőség, megoldás, tanulság – végtelen flow.A keddi műsorban városi legendák, utazás, pszichológia, kispapa helyzetek, és furcsa szakmák kapnak helyet, a betelefonálós műsorban a hallgatók mondhatják el aktuális gondolataikat, témáikat, felvetéseiket. A Klubrádió szlogenje: Hadd szóljon!

Ha van kedved, a keddi magazinműsorokba a Klubrádió archívumában tudsz belehallgatni (klubradio.hu/archivum), rákeresve a Keddi Ötös – Bódy Gergővel című műsorra.

A Momentán Társulat az interaktív, improvizációs színházi műfaj magyarországi meghonosítója, 2003-ban alakult, és 80 százalékban azóta is az egykori alapítók adják a törzsgárdát. 2010 óta van egy saját, 140 férőhelyes, belvárosi színházunk IMPRÓ néven az Operaház háta mögött, ahol eladunk évente 12 ezer jegyet. A lassan húsz év alatt több mint 2500 előadást játszottunk színházi nézőknek és különböző céges rendezvények vendégeinek, hat éve pedig saját udvarunk van Kapolcson, a Művészetek Völgyében. Biztos álszerénykedni kéne, de én minden fenti adattal szívesen büszkélkedem, mert tudom, hogy semmi másról nem szól, csak iszonyatosan sok beletett munkáról.Ugyanakkor ezek csak számok és adatok. A lényeg az, hogy a Momentán Társulat az én második, választott családom. Tíz oldalban sem tudnám elmesélni, hogy mit csiszoltunk egymáson emberileg, lelkileg, szakmailag, szellemileg az elmúlt húsz évben. Hogy mennyit veszekedtünk, dühöngtünk, örültünk, szerettünk, ünnepeltünk, dilemmáztunk, féltünk együtt. Kevesebbek vagyunk talán egymásnak, mint párkapcsolat, de sokkal többek, mint kollégák. Igen, a család a legjobb kifejezés.

Ami az én szerepemet illeti: a Társulat műsorvezetője-moderátora-játékmestere vagyok mind a show típusú, mind a szakértős/pszichológiai esteken. És persze minden egyéb kísérletben, őrültségben, aktivitásban, amibe csak beleugrottunk az elmúlt majdnem húsz évben. 2500 előadáson volt eddig lehetőségem a társulat „színeiben” kiállni a színpadra műsorvezetőként, és  hangolni, játszatni, kérdezni az élő közönséget, kapocs lenni köztük és a játszók vagy éppen a meghívott vendégünk között. Hát, mit mondjak? Jó dolog azt csinálni, amiben az ember örömét leli.

Bíztathattam már sárkányhajósokat céges sportnapon, adhattam már át díjakat a főpolgármesterrel az Utazás Kiállításon, jelenthettem be az incentive utak győzteseit konferencián, mutathattam be az előadók életútját szakmai napokon. Ha pedig a helyszíneket nézzük. még színesebb a kép: Hungexpo és wellness hotel, Kongresszusi Központ és gyártóbázis, koncertterem és sportközpont.Amiért ez nekem mindig újabb és újabb inspirációt jelent, az az hogy műsorvezetőként mindig a világnak, az életnek valami ismeretlen szegletébe kapok bepillantást. Elkezdem érteni, hogyan működik a hitelpiac vagy az FMCG szektor, elkezdem látni, miért ad a szakma első helyezést egy reklámkampánynak vagy termékcsomagolásnak, vagy éppenséggel elkezdem felfedezni a jövőt, hallva, amint egy gyógyszercég vezetői a digitális gyógyítás lehetőségeiről tartanak előadást. Szeretek elmerülni minden rendezvény témájában és rácsodálkozni mindarra, amit addig nem láttam és nem tudtam.

Szintén új perspektívát, másfajta megközelítést adnak a csapatépítő tréningek, amikor a makro események helyett egy-egy céges közösség mikrovilágára kerül a fókusz. 2007 óta több mint 60 cégnél tartottam csapatépítő workshopokat, sőt, egy kiemelt multi esetében több év alatt a cég mind az 1700 dolgozóját volt lehetőségem „megmozgatni”. Ismerkedés és újramegismerés, együttműködés, energetizálás, nevetés, felfedezés, motiváció, közös értékek – leginkább ezek a hívószavak a tréningeken, ahol nincs flipchart és elmélet, viszont van rengeteg jó energia.

Gáz, nem gáz, de minden alkalommal pityergek egy kicsit az ifjú pár nyitótáncánál. Legyen az egy egyszerű lassúzás, keringő, pörgős rocky vagy a megismerkedésük fázisainak eltáncolása, nekem az összes esküvői fogadalmon, tószton túl, valahogy ez a tánc jelenti az igazi összetartozást. És ez engem megríkat, tizenkét évnyi ceremóniamesterség és 220 esküvő után is. Ráadásul különösen jó érzés látni, hogy ehhez a pici „csodához” én is hozzá tehettem. Mert jó ritmusban sikerült összeszedni a násznépet, intézni a villanylekapcsolást, inteni a Dj-nek, hogy indulhat a zene, aztán táncba hívni mindenkit, a tánc alatt az összes szolgáltatóval a háttérben egyeztetve előkészíteni a tortát…. Úgyhogy amikor hajnali 1-kor a pár azt mondja: „Úristen! Ez pont olyan lett, mint amilyennek megálmodtuk…”, akkor tényleg érzi az ember, hogy nem kelt hiába 🙂

Számomra a ceremóniamesterkedés különös pikantériája, hogy valójában minden egyéb tevékenységem összessége. Egy esküvőn egyszerre kell jelen lenni szerkesztőként-műsorvezetőként-riporterként-játékmesterként. A ceremóniamester megoldóember, elsősegély pont, szóvivő, lóti-futi, pszichológus, a haverok bajtársa és a szülők lelki támasza. Miközben persze valójában a háttérben marad, mert a főszerep az ifjú páré! Szóval: nagyon izgi és fárasztó az egész. Életszagú.

Egy-egy helyszínről hazafele autózva, sokszor gondolkozom azon, hogy annyi készülődés után, milyen gyorsan elröppent az este, hogy két ember életének valami extra különleges élményében vehettem részt, és hogy micsoda hálát kell adni ezekért a pillanatokért. Jó érzéssel töltenek el az első megbeszélések, a készülődés, az esküvő napján a sok esemény, és az adott napra visszagondolni is mindig öröm. Ezt az örömöt szeretném nektek is továbbadni, ha megtiszteltek a különleges bizalmatokkal.

És ha megtiszteltek, akkor: CSAPASSUUUUK!!!

Soy Bódy Gergő, presentador de radio, y moderador de conferencias, eventos empresariales y bodas. Obtuve el diploma en la Universidad de Arte de Cinematografia y Media de Húngría en 2005 como presentador y reportero. Era 2009, cuando fuera de trabajos en los medios me involucré en el mundo de las bodas. La pregunta sorprendente vino de un participante de un evento empresarial que guiaba yo, quién me acercó a mí al fin de dicho evento planteándome la pregunta: si aceptaba ser el moderador de su boda. Lo consulté con mi almohada y me di cuenta, que este trabajo exigia las mismas capacidades que tenía yo y los que usaba en otros tipos de trabajo. El moderador de boda es un presentador quién asegura el ritmo de la boda, da las informaciones necesarios a los invitados y les anima, los atiende durante la noche. Y sí, toda mi profesión trata de esto. Después de la primera boda., vino la segunda, la tercera, organizadores de bodas tambíén se pusieron el contacto conmigo y hasta hoy he guiado más de 220 bodas como moderador. Desde 2015 también me encargo bodas bilingues, húngaro-espanolas.

Mi historia con el idoma castellano comenzó en 2008 cuando pasé un ano en Montevideo, en la capital del país latino-americano, Uruguay, trabajando para una empresa de cine húngaro-urugaya como asistente del director. Aproveché este ano también para viajar y me di una vuelta por el continente. Cogí la mochila y a través de Paraguay, Bolivia, Chile, Peru, Ecuador llegué al punto más norteno de Colombia: Cartagena. Tomé servicios de autobuses, de barcos, viajé a dedo en motores y en camiones, como un mochilero auténtico. Después de haber vuelto a Hungría, segí estudiando el idoma en el Instituto Cervantes de Budapest y con una profesora particular.

En 2015 obtuve el certificado superior y con la experiencia de seis anos en el ambito de bodas, me sentía listo para guiar una boda bilingue. Hasta la fecha de hoy, gané la confianza de más de 20 parejas húngaro-espanolas e hispanohablantes y fui su moderador de boda. Llegaron de diferentes rincones del mundo pero lo común de ellos era que todos quisieron una boda entretenido, particular, lleno de energia. Entonces, si quieren lo mismo, con mucho gusto estoy a su disposición.

2016-tól 2020-ig a Mindennapi Pszichológia című folyóiratban vittem egy rovatot, amelyben különböző szakmák képviselőit faggattam munkájuk szinte láthatatlan pszichológiai elemeiről. Mert ki gondolná elsőre, hogy egy súgónak, egy brókernek, egy ingatlanosnak vagy egy parókakészítőnek leginkább emberismeretre, pszichológiai megfigyelő-és beleérző készségre van szüksége? Mint ahogy egy profi stoppos, egy idegenvezető, és egy túsztárgyaló is valójában a pszichológiai képességeiből él. Ők kerültek négy éven át a diktafonom elé.2018 és 2022 között pedig az Üzlet és Pszichológia című folyóirat címlapinterjúit készítettem, amelyben aktuális világtrendek, események, üzleti modellek pszichológiai vetületeit boncolgattuk az interjúalanyokkal. Az említett négy év alatt többek között Csányi Vilmos, Zacher Gábor, Orvos-Tóth Noémi, Risztov Éva, Hernádi Judit vagy éppen a stand-up-os Kovács András Péter (KAP) voltak a beszélgetőpartnereim.